|
7. rész - Újabb áldozat
-Nita! Nita! Nita ébredj.
Az emlegetett kinyitotta szemét, s hirtelen fel is állt. Egész este Shirou ölében aludt, és ez neki csak most tűnt fel.
- Bocsánat… Én…
- Ugyan. Nincs miért bocsánatot kérned. Elaludtál, és ennyi. Nem történt semmi.
Kicsit elnézett, majd lassan közeledni kezdett a fiú arcához. Rin kopogás nélkül belépett a szobába, mire Nita ijedten eltávolodott a fiútól.
Nem szólt semmit, csak egy halvány mosolyt eresztett el. – Nyugi. Nem zavarok tovább. Csak Shi’-t nem találtam a szobájába, és…úgy tűnik igazam volt. – azzal sarkon fordult, és elment.
- Menjünk. nem szeretnék elkésni. – bepakolt a táskájába – Jaj! Gyere már! – megfogta Emiya kezét, és „vonszolni” kezdte.
- Ahhoz képest, hogy meghalt az apja…Jól viseli a gyászt. – gondolta magába, és elmosolyodott.
A konyha előtt elhaladva eszükbe jutott, hogy enni is kéne, így betértek oda is.
- Hova tűnt mindenki? – néztek körbe a helységbe, ahol csak Saber és Ayaka falatozott.
- Arash 5 órakor, Fuji-nee olyan 6 órakor,…- kezdte Saber.
- Sakura és Rin pedig az előbb mentek el. – fejezte be Aya.
- Értem.
Leültek, pár falat után elbúcsúztak Sabertől, és az iskola felé vették az irányt.
* * *
Mikor odaértek az iskolába, meglepődve álltak meg a kapuban.
- Mit keres itt a rendőrség? – kérdezte Nita.
- Nem tudom. – rázta kicsit fejét Shirou.
Odamentek a tömeghez, ekkor Rin szaladt oda hozzájuk.
- Hála az Istennek, hogy itt vagytok. Hol voltatok?
- Szép lassan jöttünk el hazulról. Miért? És… mit keresnek itt a rendőrök…és a mentősök?
- Fuji-nee…
- Mi van vele? – vált aggódó, és dühös arcra Emiya.
Ekkor Sakura rohant oda sírva, és szorosan átölelte „testvérét”.
- Shi… - itt szava eltorkollott.
- Mi történt Sakura? Mi van… - egy mentős épp akkor takart le valakit egy fehér lepellel.
- Fuji-nee meghalt. – sírt tovább.
Shirou ledermedve állt egy darabig, majd gyengéden eltolta magától Sakurát, és odament a mentősökhöz.
- Fuji-nee!
- Hm? Kérem ne jöjjön közelebb! – fogta le egy rendőr a felzaklatott fiút.
- Eresszen! Fuji-nee! Fuji-nee… - lenyugodott, hátat fordít a holttestnek, és visszament a női osztaghoz.
Senki sem bírt megszólalni. Sakura továbbra is sírt, Rin mint mindig, most is csak ridegen nézte az eseményeket, Nita a fiúhoz bújt.
- Őszinte részvétem. – szemében könnyek jelentek meg, s „belekapaszkodott” Shirouba.
Erre nem szólt semmit, az ölelést sem viszonozta, csak nézett maga elé, s ökölbe szorította kezét. Szemében a gyűlölet tüze égett.
* * *
Az órákon egyikőjük sem bírt figyelni, mind kedvenc tanáruk halálán töprengtek. Egyik szünetben Nitának eszébe jutott, hogy egész nap nem látta bátyját.
- Arasht nem láttátok?
- Még ma nem.
- Ez fura… - felkapta kicsit fejét, majd elfutott.
Shirou és Rin utána rohant.
- Nita! Várj…Várj meg minket! – kiáltott utána Rin.
Nem kaptak választ, a kék hajú lány csak futott ki az udvarra. Az iskola hátsó részén hirtelen megállt, s lassan közeledett valamihez, v inkább valakihez?
- Ni… - Rin és Shirou ledermedten álltak.
A fal mellett egy fekete hajú, jóképű fiú kuporgott. Rögtön felismerték benne…
- Arash!? – kérdezték egyszerre.
A fiú szemei a megszokott csillogó fekete helyett most vörösen izzottak. Előtte Nita guggolt, keze a fiú vállán.
- Bátyó. Én vagyok az. Nita. Megismersz még?
A fiú nem szólt semmit, felnézett, remegett, kezei véresek voltak.
- Arash…
- Menj innen! – förmedt rá végül a szólított.
Nita felállt, aggódva egy lépést hátrált.
- MENJ MÁR! – kiáltott még egyet, majd felpattant, és szélsebességgel elfutott.
- Arash! – Shirou utána futott egy darabig.
- Emiya! Hagyd… - Natasha lehajtotta fejét kicsit.
- Ez tényleg Arash volt? – kérdezte Rin.
Nita csak egyet biccentett.
- De…valami nem stimmel vele. Ő… ő soha nem… soha nem ölne meg ártatlan embereket. – kék szemében újra könnyek gyülemlettek.
Shirou csak most fordult vissza, dühösen, még is aggódva nézett a sápadt, síró lányra.
- Ezt értem úgy, hogy…
- Ő ölte meg… - a nő nevét nem bírta már kimondani, túlságosan remegett ahhoz.
Shirou és Rin a meglepettségtől nem bírtak megszólalni.
- De… még is miért? – szakította meg a csendet Rin.
- Nem… nem tudom… biztosan. – suttogta.
- Hm? – Shirou odament a lányhoz, fejét állánál felemelte, az idegességtől kicsit durván.
- Ezt hogy érted?
- Valami furát érzek rajta. Miért? Ti… nem éreztétek?
- De… - mondta visszaemlékezve rá Rin.
Shirou zavartan biccentett, ugyanis Ő nem érezte. Legalább is nem tudott róla, hog érezte volna.
- Szerintem valami, vagy inkább valaki… Ártott neki. Úgy értem… megmérgezte, vagy tudom is én.
- Megmérgezték? – értetlenkedik Shirou.
- Igen. – bólintott kicsit.
- Még is miért tették volna?
- Nem tudom. De van egy olyan érzésem, hogy ugyan az az ember tette, aki megölte apánkat is. – szomorodott el kicsit.
- Ne aggódj. Megtaláljuk a gyilkost, és megfizet azért, amiért tett. – tette a lány vállára kezét Rin.
- Köszönöm… - törli le ismét felbukkanó könnyeit.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
