Aznap reggel a teremben a helyemre ülve valaki letámadott. A nyakamat ölelte át, és búgó hangon a fülembe suttogta: - Jó reggelt!
Hátranéztem. Aria volt az, hatalmas mosollyal az arcán. – Jó reggelt neked is. – néztem rá unottan.

- Ideülhetek melléd? – nem várva meg a választ a mellettem ülő fiút lelökve helyéről elfoglalta az ő helyét. A padra könyökölt, majd összekulcsolta kezeit, és ráhajtotta állát. – Jó, hogy máris van egy barátom az osztályban. – mosolygott rám kedvesen.
Én azonban ezt nem viszonoztam. – Aha… Az biztos jó lehet.
Ebben a perben Yuuki lépett be az osztályterem ajtaján. A helyére igyekezett, mikor meglátott engem, és újdonsült „barátomat”. Odajött hozzánk. – Sziasztok. – csapta le a könyvet a másik oldalamon lévő szék elé, majd leült rá.
- Reggelt. – köszöntem neki is. Nem tudtam eldönteni mire ez a nagy indulat – Neked nem itt a helyed, hanem pár sorral előrébb. – mutattam a helyére.
- Ahogyan neki sem. – nézett élesen Aria-ra.
- Új. – közöltem vele.
- Á, szóval ezért nem láttalak még eddig. Üdv. – intett neki.
Aria összehúzta szemeit, és úgy nézett Yuuki-ra – Zero, ma délután bekísérnél a városba? – tette ujját szájára, amit kissé lehúzott – Még nem voltam sose ott, és félek, hogy el fogok tévedni. – nézett rám ártatlan szemekkel.
Válaszként vállat vontam. – Felőlem…
Yuuki erre felkapta a fejét – Nekem is dolgom van ott. Elkísérsz majd?
- Amint Aria-val végeztem, jah…
- De nekem fontos!
- Biztos vagyok benne, hogy nekem fontosabb! – kapata el kezemet Aria.
- Én már régebb óta ismerem, szóval engem fog elkísérni! – Yuuki a másik kezemet kezdte szorongatni.
Kikaptam mind a kettőjük kezéből sajátomat – Yuuki, miért nem mész egyedül? Hisz már évek óta itt élsz, ismered a várost.
- Igen, de mi van, ha valami változás történt? Azt akarod, hogy eltévedjek?
Sóhajtottam – Rendben. Akkor megyünk együtt. Hárman. – emeltem ki az utolsó szavamat.
A két lány egymásra nézett. Szinte szikrázott köztük a levegő. – Rendben. – vágták rá egyszerre, és ezzel hátat is fordítottak egymásnak.
Sóhajtva a fejemet fogtam. Mi lesz ebből? Kérdeztem magamtól.

A tanítás végeztével mind a hárman felmentünk átöltözni, majd az iskola kapujánál találkoztunk. Yuuki és Aria mintha versenyt futottak volna, úgy siettek hozzám.
- Mehetünk. – fújták ki magukat.
Vállat vontam, és ezzel elindultam a városba. Amint beértünk a két lány külön vált. Ki-ki a maga útján. Nem győztem őket terelgetni, hogy szem előtt legyenek mind a ketten.
- Zero! – állt meg Aria egy bolt előtt.
- Mi az? – mentem oda hozzá.
A kirakatban ékszerek voltak kitéve.
- Hát nem szépek? – nézte őket Aria csillogó szemekkel.
- De… Biztos… - néztem el sóhajtva. A másik lány eltűnt. Nem láttam hirtelen sehol sem. – Hol van Yuuki? – néztem körbe.
- Honnan tudjam? – vont vállat - Biztosan feladta…
Ránéztem kérdő tekintettel.
Aria felfigyelt a csendre – Mi az? Biztos nincs semmi baja.
Nem voltam ebbe olyan biztos. Kaname rám bízta a húga biztonságát. Ha történik vele valami, engem biztosan megöl.
- Megyek, megkeresem. – indultam el.
Aria elkapta a kezemet – Ne hagyj itt! – nézett rám kölyökkutya szemekkel – Nem azt mondtad, hogy Yuuki ismeri a várost? Nem tévedhet el…
Aria-nak igaza volt, mégis rossz előérzetem volt. – Menj inkább vissza az akadémiára.
- És mi lesz veled?
- Megkeresem Yuuki-t.
- De el fogok tévedni!
- Csak menj egyenesen a főúton. Ha nem térsz le róla, akkor nem lesz semmi baj. – egy lendülettel kikaptam karomat Aria kezéből, és már indultam is megkeresni Yuuki-t.
Bár könnyebb lett volna, ha a közelembe lévő embereket megkérdem, hogy nem látták-e, a büszkeségem ezt nem engedte.
Egy sikátor mellett is elhaladtam. A nagy sötétségből fehérség virított ki. Erre csak utólag figyeltem fel, és visszamentem.
Egy fehér ruhás lány kapálózott egy nagydarab férfi kezei közt. Ekkor csapott meg a felismerés szaga. Egy „E” szintű vámpír. A lány pedig nem más volt, mint…
- Yuuki! – futottam beljebb a sikátorba feléjük. Tisztes távolságra megálltam, és a „Bloody Rose”-t a férfira szegeztem. – Engedd el te szemét! – persze nem akartam még lőni. Elvégre így könnyen Yuuki-nak is baja eshetett volna.
Kibújt a férfi kezéből ami száját fogta le - Zero! – kapta felém tekintetét Yuuki.
Az alacsonyabb rendű vámpír már épp hajolt volna Yuuki nyakához. De ekkor ő is rám nézett. Megzavarva ebédjét Yuuki-t ellökte magától a falnak, majd rám rontott.
Olyan gyors volt, hogy csak vörös szeme útján hátrahagyott csíkot láttam. Én mégis csak erre vártam. Követtem őt a pisztoly csövével, majd a ravaszt meghúzva végeztem vele.
Odamentem Yuuki-hoz. – Minden rendben? – tettem el a fegyvert.
- Igen. Úgy tűnik még nem tudom használni az erőmet. – nevetett zavartan.
- Ostoba… - tettem kezemet a lány fejére – Nem kellene így eltűnnöd szem elől.
Yuuki meghúzta magát, de nem szólt semmit se.
Nem adtam rá esélyt én sem. Fogtam magam, és elindultam ki a sötét helyről.
Yuuki csak kis idő után követett, majd mellém lépett.
- Most hova mész? – nézett fel rám.
- Vissza. – tekintetemet nem fordítottam felé, csak szemeimmel néztem á félig.
- Oh… - állt meg – Majd megyek én is!
Megálltam én is, majd hátranéztem rá – Megyek veled.
-Felesleges. – kapálózott tiltakozóan – Nem kell. Majd jobban vigyázok magamra. Ígérem.
Egy darabig néztem, majd sóhajtottam – Ha bajod esik, a bátyád…
- Nem te tehetsz az öntörvényűségemről. – mosolygott rám – Ez parancs! Menj vissza az akadémiára! – mutatott irányba, majd megpördült tengelye körül, és futásnak eredt a város központja felé.
Néztem utána, majd elindultam a parancsot követően vissza az akadémiába.

Este az iskola tetején őrködtem. Vigyáztam a rendre, nehogy a lányok vagy fiúk átmenjenek a másik nem kollégiumába. Esetleg valami balhé legyen a fiatalok között.
Csendes magányomban azonban léptekre lettem figyelmes a hátam mögött. Hátrafordultam, és azzal a mozdulattal rá is szegeztem fegyveremet.
- Héhéhé! Csak én vagyok az! – tartotta fel kezeit Yuuki.
Leemeltem a pisztolyt.
- Így kell bánni a húgoddal? – nevette el magát.
- Nem vagy a húgom. Épp ahogyan Kaname se a bátyám.
- Tudod, hogy nem így gondoltam. – mosolygott rám.
Elnéztem. – Mindegy.
- Zero… - lépett elém.
- Mondjad. – néztem le rá.
Yuuki egy kis csomagot nyújtott nekem. – Boldog Születésnapot.
Az ajándékra néztem, majd Yuuki-ra. Elvettem tőle. Nem volt nagyobb a tenyeremnél a csomag. Kicsomagoltam. Egy bőrszíj volt, aminek a közepén egy fából faragott minta díszelgett. – Köszönöm. – néztem Yuuki-ra.
- Várj, felteszem neked. – ajánlotta fel, kivette a kezemből, és rákötötte a bal csuklómra – Remélem ez majd szerencsét fog hozni neked.
- Szerencsét…? Miben?
- Az elkövetkezendő harcokban.
- Ahhoz nem szerencse kell. – sóhajtottam.
Yuuki azonban mintha meg se hallotta volna. Hátat fordított nekem. – Zero?! Neked tetszik az a Aria nevezetű új lány? – kérdezte elhaló hangon.
- Nem. Miért? – furcsálltam a kérdést.
- Rossz érzésem van vele kapcsolatban. – nézett félig vissza rám – Kérlek, vigyázz vele. – egy mosolyt erőltetett ajkaira, ezzel elviharzott a kollégiumba.
Én még nem mehettem. Ott maradtam őrhelyemen, és figyeltem az iskola területét. Mire akart ezzel kilyukadni? Tűnődtem el.