Kiru pár kézmozdulatot tett a levegőbe, minek következménye képen a földből ismét növények bújtak ki. Az egyik lefogta Nitát.

- Ááá! – kiáltott fel fájdalmában.

- Mi az? Csak nem fáj valamid? – mosolyodik el Kiru.

- Nita! Hé! Ereszd el te kis talpnyaló!

- Én? Talpnyaló? Ccc… ez fájt. – gonosz mosoly, és Darkot is elkapta egy növény.

Nita érezte, hogy lassacskán kiszipolyozzák a növények az élet erejét. Térdre esett, kábán nézett maga elé.

- Látom nem vagy valami jól. – jegyzi meg Kiru undokan.

Nita erre nem szólt semmit, mintha magában beszélt volna, mormolt valamit az orra alá.

A növények hirtelen elengedték Darkot és Nitát, akik a földre zúgtak.

- Hé! Mi történt veletek? FOGJÁTOK MEG! – toporzékol Kiru.

A növények engedelmeskedtek, de nem Nitáékat fogták le, hanem Kirut, aki csak felszisszent a hirtelen fájdalomtól.

Dark odarohant az eszméletlen Nitához, felső testét felemelte és karjaiba vette.

- Hé! Nita… Jól vagy? – kérdi aggódva.

A lány kis idő múlva kinyitotta szemét. – Dark…

- Nem, nem, nem és NEM! Ennek nem így kell lennie! Eresszetek el! – próbál szabadulni, de a növények nem eresztik, sőt, annál jobban szorongatják.

- Nyugodj meg… Nincs semmi baj… - öleli magához Nitát.

Nita nem szól semmit, gyengéden eltaszítja magától a fiút, feláll, egy darabig szédül.

- Heh?! Te akarsz engem legyőzni? Még lábra se tudsz állni rendesen! – nevet rajta.

Nita nem szól semmit, megrázza kicsit fejét, így elmúlik a szédülése. Pár kézmozdulattal a földből, csapokból, és ahonnan csak tudott, folyni kezdett a víz.

- He?! Mi ez? – nézett körbe Kiru – Meg akarsz fojtani? – neveti ki ismét.

 A víz egyenesen a növénybe pumpálódott, ami nagyobb, és erősebb lett.

Kiru arckifejezésén látszódott a fájdalom, amit érzett, de Nita ezzel nem elégedett meg, s a víz csak pumpálta magát a növénybe, ami már elérte a plafont is, és széltébe is jóval megvastagodott.

- Áááá! – kiáltott fel Kiru – Krad… - a nevet már elcsukló hangon, de hallhatóan említette meg.

- Ne is számíts a bátyámra. Úgy se fog jönni. -  jegyzi meg Dark.

Nitának azért volt ebben némi kétsége, de inkább nem szólt semmit.

Kiru ismét felordított, térdre rogyott, fejét az erőtlenségtől lekonyította.

- „Csak nem fáj valamid?” „Látom nem vagy valami jól.” – ismételte a lány mondatait.

Kiru nehézkesen felnézett, szemei lilán virítottak.

- Hm? – néz kérdőn Dark.

- Jön… - emeli fel fejét kicsit Nita.

- Ki? – néz értetlenül Dark.

- Hallom…

- Még is kit?

- Kradot. – néz kissé fagyosan Darkra.

- Így igaz… Krad jön… Már a közelben jár… Jön, hogy… - nem bírta befejezni.

Az ablakon lévő törésen egy fehér ruhás és szárnyú, szőke, arany szemű fiatalember lépett be a párkányról. Végigmérte az ott lévőket. Darkra és Nitára szemet vető pillantást vetett, majd Kirun állt meg tekintete.

- Krad… - nézett fel az érkezőre Kiru.

- Krad? – néztek furán Darkék.

A megemlített nem szólt semmit, kezében egy fehér toll jelent meg.

- Mit keresel itt? – vonja kérdőre öccse.

- Nem mindegy az? – néz rá szúrósan.

Végig repült a szobán, közbe kiszabadította Kirut, és felkapta.

- HÉ! – kiáltott rá Dark, de Nita elé tette kezét – Hm? – nézett a lányra.

- Hagydd most őket…

- De…

- Hagyd… őket…

- Hjó… - tette keresztbe kezét tiltakozóan.

Krad az éjszaka sötétségében pedig elrepült kezében Kiruval.