A hónap melyet írunk, december. Sűrűn hull a hó. A szél halkan fütyül végig a városon. A birtokhoz is elér. A szobámban tartózkodom. A csend lassan felemészt.
„A madarak ma sem csiripelnek. Olyan lehangoló ez a decemberi nap.” Gondolkozom el ezen, miközben az ablakon nézek ki.
A belső párkányon ülök. Ahogy a tájat kémlelem, látom magamat az üvegből. Hosszú fekete haj, ében kék szemek.
Nem ismerhettek. A nevem Nadine. Ciel ikertestvére vagyok. Csak külső jegyeink hasonlóak. Belsőnk mégis más, még ha ikrek is vagyunk. Eddig azért nem hallhattatok rólam, mert mikor Ciel eltűnt, én egy leány intézetbe kerültem, ahonnét csak most tudtam szabadulni.
Órámra nézek, ami a falon lóg. Már tíz óra volt. Nemsokára ebéd idő. Megkértem Bardroy-t – rövidebben csak Bard – hogy segítsen nekem a főzés tanulásában. Tudom, nem jó ötlet, de amíg a bátyám, Ciel a dolgozószobájában a papírok fölött görnyed, nekem nincs semmilyen elfoglaltságom. Kénytelen vagyok hát önállósítani magamat.
Lemegyek a konyhába Bard-hoz. Ő már előkészítette az alapanyagokat, így már csak hozzá kell látni a főzésnek.
Mikor készen elkészül az ínycsiklandozóan finomnak tűnő étel, Bard elővett egy furcsa szerkezetet.
- Nem hiszem, hogy ezzel… - néztem rá zavartan.
Bard leintett – Csitt-csitt-csitt! Ezzel a gyönyörűséggel – simított végig a lángszórón – hamarabb készen lesz, meglátja.
Nem hiszek az ilyesfajta gépekben. Én már csak régimódi maradok ezek szerint. Egy lépést hátráltam az asztaltól.

Amikor Bard beindítja a lángszóróját, nem csak étel, de az asztal, és annak környezetében minden felgyullad. – Wááá! – kezd el futkosni a fiú körbe-körbe kétségbeesetten.
Én szerencsére gyorsan kapcsolok, és leöntöttem az égő területet egy vödör hideg vízzel. – Én megmondtam. – mosolyogok rá, majd vállára teszem jobb kezemet – Ne aggódj, legközelebb sikerülni fog. – bátorítom.
Bátyám reggel óta a szobájában tartózkodik. Még reggelijét is a dolgozószobájában fogyasztotta el. „Biztosan sok dolga van.” Ezzel nekiállok felforralni egy csészényi vizet. „Biztosan jól fog esni neki egy kis tea.” Mikor kész, megkóstolom. - Nem olyan, mint Sebastian-é, de finom lett. – a csészét ráteszem egy tálcára, majd felviszem Ciel-nek. Illedelmesen bekopogok mielőtt belépnék hozzá.
- Ki az? – hallatszik a kérdés az ajtó másik felén túl.
- Nadine vagyok. Bemehetek? – egyik kezem már a kilincsen.
- Gyere. – nem ugrál túlzottan érkezésemtől.
Szófogadóan bemegyek. Kezemben a tálca, rajta a csészével, amiben tea van. – Hoztam egy kis teát.
- Tedd le. - hallatszik a parancs.
Oldalra döntöm fejemet. Semmi érzelmet nem veszek ki bátyám hangjából. Megszokhattam volna már, de mégse tudom. Leteszem a tálcát a kisasztalra. Okultam a múltkori esetből, mikor is a tea kilöttyent, és eláztatott mindent, ami az asztalán volt. Most nagyon óvatosan magamhoz vettem a csészét, és letettem neki az asztalra. Büszke vagyok magamra, hogy most nem történt semmi ügyetlenség. Az Meirin hatásköre úgyis.
- Köszönöm.
Nagy szemekkel nézek rá, mikor kóstolja meg a teámat.
- Hm? Mi az? – néz fel rám értetlenül.
- Nem kóstolod meg?
- De. – agához veszi, és belekortyol.
Még mindig nézem, kíváncsi vagyok reakciójára, de egyelőre semmi.
Ciel arca egyre jobban torzul. Amint ezt észreveszem, már tudom mi a baja. Zavarom a jelenlétemmel. – Oh, bocsánat. – ezzel elindulok ki.
Hallom még, hogy Ciel visszahajol a papírokhoz, és maga elé morogja: - Igazán leszállhatnának már erről a Hasfelmetsző ügyről.
Nem bírom ki. Épp már az ajtóban állok, kezemben a kilincs, de visszafordulok – Igaz is… Ne segítsek valamiben?
- Nem, nem kell, köszönöm.
- Rendben. De ha mégis kellenék, akkor… Bard tanít főzni.
- Komolyan? – néz rám hitetlenkedve – De ne gyújtsátok fel a kastélyt.
- Azt az előbb már majdnem megtette. – kuncogok egy rövid ideig – De nem kell félned, vigyázok, hogy vigyázzon.
- Miért nem inkább olyat kérsz meg rá, aki ért is hozzá?
Szuggerálva nézek rá jelezve, hogy nincs más.
- Akkor szia. – veszi az adásomat.
- Szia. – intek neki még mielőtt kilépnék az ajtón, majd visszamegyek Bard-hoz a konyhába.
- Akkor most jöhetnek a sütemények.
- Az nem Sebastian reszortja? – nem sok ideje vagy itt, de azt tudom, hogy Bard nem tud főzni. Vagy ha tud is, azt állandóan felgyújtja valamelyik fegyverével, és abból senki sem eszik, hisz csak szén az egész.
- Ugyan már, én is tudok nála jobb süteményeket is csinálni. – legyint.
Nem bízok benne, és ezt látja is rajtam.
Sóhajt – Meirin, szólj kérlek Sebastianak.
Meirin kicsit elábrándozik mikor meghallja a férfi nevét – Máris. – és már el is megy.
Amíg a lányra és Sebastianra vártam, találtam hímeznivalót, így elkezdem azt csinálni. Elég hamar megunom a dolgot, így miután a plafont nézem, egy szó nélkül kimegyek a konyhából. Ajtóhoz érve felveszem a kabátomat, és elindulok ki a hideg éjszakába.
Ahogy sétálok egyre távolabb a birtoktól, közelgő léptekre leszek figyelmes. A következő pillanatban azonban már sötétség. Nem emlékszem, hogy mi is történt ez után.