Kint lehetett vagy mínusz tíz fok. Tél volt, és az utakat hó borította be. A házak ereszcsatornájáról vékony jégcsapok lógtak le. Az ablakokon jégvirág díszelgett. Olyan volt mint egy jégből készült festmény az üvegen. Minden olyan fehérnek, olyan tisztának tűnt.
A „Napok” nevű családi házban még ilyenkor nyugodt volt az élet. A ház lerobbant környéken terült el. Pár évszázada még biztosan egy gazdag negyed lehetett. Ezt a ház kinézete is bizonyítja. Mintha csak egy középkori kastély, vagy legalábbis egy villa lett volna. De mára a festék rajta lekopott, a ház előtt élő növények pedig a falán futottak fel, és egy-egy tégla közé beékelődtek. A növények azonban el voltak száradva a zord időjárás miatt. Az ablakok hol berepedve, hol pedig ki voltak törve. Fából készült kereteik pedig elkorhadtak. A bejárati ajtó fekete tölgyből készült. Lakkja lekopott, s így láthatóvá vált a korhadt fa. Kopogtatója egy párducot ábrázolt, aminek a szájában egy karika csüngött. Úgy tűnt mintha senki se lakná. Még a házat körülvevő erdős rész is még inkább távolibbnak tűntette fel a külvilágtól. Pedig a villában élők még csak nem is laktak messze a város központjától.
Hétfő pontban hat óra előtt egy perccel ébredt fel, mint minden áldott napon. Hétfő volt a hét iker közül a legidősebb. Őt emelték ki először az anyaméh kellemes, biztonságot nyújtó – és talán kissé szűkös – légköréből. Akár csak testvéreinek, neki is barna haja, és üvegzöld színű szemei voltak.
Minthogy szüleik nem értek rá velük foglalkozni, így mikor már elég idős lett, rá hárult minden feladat, és ezzel együtt minden felelősség is. Ő mosott, főzött, takarított, és vigyázott kisöccseire.
Első dolga az volt, hogy a fürdőszobába ment, ahol elvégezte reggeli teendőit.
A fürdőszoba csempéje halovány kék volt, amit fehér elmosódott csíkok díszítettek. A padlón ennek ellentéte jelent meg. A földön itt baba kék fürdőszobai szőnyeg terült el. A tört fehér ajtón pedig hét kampó, amik fölött hét név állt. Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök, Péntek, Szombat, és Vasárnap. Mindenkinek külön törölközője volt a kampókon. A falon szintén megnevezve hét rácsos polc, amin az ikrek fürdőszobai kellékei kaptak helyet. A mosdókagyló fölött egy nagyobb tükör helyezkedett el, ami derékig mutatja az oda állókat. A kád, mosdókagyló fehér porcelánból készültek. Ahhoz képest, hogy a ház kívülről milyen lerobbantnak nézett ki, a szobák, és az ott elhelyezkedő bútorok újak voltak.
Megmosakodott, megmosta fogát, felöltözött iskolai egyenruhájába, haját is kifésülte. Mikor végzett mindent a helyére pakolt. Még azt is, amit hanyag öccsei ott hagytak szanaszét a fürdőben.
Ez után visszament saját szobájába. A szoba fala vörös tapétával volt borítva. A falon csak egy kép kapott helyet. Azon pedig ő, és testvérei szerepeltek. A szobában csak egy régi szekrénysor, pár polc teli könyvekkel, és egy ágy állt, ami mellett rögtön ott volt íróasztala egy székkel. A sötétítő függöny csak egy kis rést hagyván volt elhúzva. A terem így félhomályba burkolózott. Azon a kis résen is csak éppen hogy szűrődött be némi világítás a téli reggeli napsütésből.
Megigazította ágyát, bepakolt táskájába, és ami nem a helyén volt, azt visszatette oda. Elhagyva felségterületét a konyhába ment.
A konyha egyik fele halovány citrom sárgára volt festve, míg a másik fele, a konyhaszekrénynél le volt csempézve szintén halvány sárgával, amin narancssárga pöttyök díszelegtek szétszórtan. A szekrény halovány barna volt, ajtaja pedig narancssárgára volt festve. Az egyik felső szekrény ajtaján egy lista volt kitűzve. Ez a napi bevásárló lista volt, ami az ebéd elkészítéséhez kellett.
A konyhában hét szendvicset készített. Egy sajtos-sonkásat magának. Keddnek sima szalámisat, mert ő laktóz érzékenységéről volt híres. Szerdáé mindig francia különlegesség volt, jelenleg kaviáros. Csütörtöknek a szendvicse dupla adag egymásra borítva szalámival, sajttal, paprikával, paradicsommal. Péntek kedvence a bundás kenyér volt, így neki olyat csinált. A lekváros-mogyorókrémes szendvicset Szombatnak készítette. Vasárnapnak mindegy milyen szendvics készült. Fő, hogy ketchupal a közepére egy kereszt legyen „rajzolva”.
Miután a reggelivel elkészült, zsebre vágta a listát, majd visszament még szobájába. Összepakolt aznapra. Felvette fekete szövet kabátját, nyaka köré vörös sálat tekert, vállára kapta világos barna oldaltáskáját, majd elhagyta a házat.
Mint minden normális diák, iskolába igyekezett. Hét óra volt. Az elsők között szokott beérni az osztályterembe. Ez ma sem volt másként. Beérve a terembe levette kabátját, és a pad mellé tette táskáját. Aztán nekilátott reggeli feladatainak. Letörölte a táblát, majd előkészítette a krétát és a szivacsot a tanároknak, a szemetet a padokból kidobta a kukába, amit ki is ürített. A teremben lévő naptárban áthúzta egy „X” jellel az elmúlt napokat. Mikor mindennel elkészült helyet foglalt, és várt osztálytársaira.
Nem kellett sokat várnia, kis idő múlva meg is érkezett két diák.
- Jaj, úgy utálom a hétfő reggeleket! Még felkelni is rossz! – nyafogta egy lány. Alacsony, vékony, hosszú szőke –leengedett- hajú lány volt. Az a tipikus bulizós fajta, aki elissza az agyát és a máját egy-egy buliban. Egyenruhájának dekoltázsát szabadon hagyta.
Mellette haladó barátnője viszont nem természetes, inkább festett szőke hajú volt. Kicsivel magasabb volt a mellette lépdelőnél. Ő visszafogottabb volt, haja kettőbe volt fonva, és úgy pihent mellein. - Igen. Miért nem lehet mindig szombat? – sóhajtotta barátnője – Megkezdődik a suli, és ezzel a korán kelés dukál. Ez így nem jó. – rázta meg fejét.
Hétfő nem szerette saját magát. Épp ezért. Elvégre az ő napjain minden ember zsörtös volt, és rohant mint egy megkergült egér. Bezzeg testvérei napjai sokkal lazábbak. Ő neki pedig marad a munka nagyobbik része. El kell kezdeni a hetet, és ez nekijutott. Mindent neki kell csinálni, és nem csak azért, mert ő a legidősebb.
A két lány tudomást sem vett a teremben ülő Hétfőről. Leültek helyükre, és folytatták a beszélgetésüket.
Hétfő nem az a beszédes típus volt. Ő inkább csak fizikailag pörgött, akár egy Duracell reklámban szereplő kis rózsaszín nyuszi. Bármit megcsinált, ami az ő hatáskörébe tartozott. Ez nem csak otthon volt így, hanem bárhol. Iskolában, utcán, vagy ahol éppen tartózkodott. Ez talán öccsei miatt kialakuló anyáskodó – vagy jelen esetben inkább apáskodó - énje miatt lehetett.
Ahogy ott ült a teremben, egyre több diák ékezett meg. Mind jókedvűen meséltek a hétvégéjükről, de mikor az iskola, vagy az iskola utáni munka szóba jött, elkomorodtak, és inkább tűntek dühösnek, mint jó kedvűnek. Nem hogy a diákok, de még a felnőttek sem szeretik a hétfő reggeleket. Munkába kell menni. Az emberek lusták, nem szeretnek dolgozni. Jobban mondva ez nem igaz. Van aki szeret dolgozni, de ő is találhat apróbb kifogásokat, amitől a napja elromolhat. Ez lehet egy rossz munkatárs, vagy főnök. A hétköznap többi napját azért szeretik az emberek, mert egy nappal közelebb kerülnek a hétvégéhez, azaz szombathoz és a vasárnaphoz. Aki együtt érezhet Hétfővel, az még talán Vasárnap. Elvégre Vasárnap a legfiatalabb, és egyben a hét legutolsó napja. Utána újra munka mániás bátyja, Hétfő következik. Ez a tény pedig elszomorítja az embereket, és újra kedvtelenek lesznek.
Lassan beértek testvérei is a terembe.
Kedd zselével lelapította a haját, szemüvegét megcsillantotta a napfény, cövek egyenesen haladt előre. Szerda festett szőke hajú volt, ingjének pedig felső két gombja nem volt begombolva. Körülötte az osztály lányainak a fele olvadozott. Ezt kihasználva öntötte magából a romantikát. Jól is tette, elvégre ehhez értett a leginkább. Csütörtök kezében egy hatalmas hamburger volt, amit majszolgatott épp. Péntek a maga szőke és fekete melíros hajával és félig kigombolt inggel toppant be hatalmas vigyorral az arcán. Mint mindig, most is jó kedve volt. Vörös iskolai egyenruhához való nyakkendőjét nem kötötte meg, mintha egy sál lett volna, úgy pihent nyaka körül. Szombat maga volt a menőség netovábbja. Iskolai egyenruhát hanyagolta. Helyette testhez simuló fekete farmer, és fehér színű szakadt póló volt rajta. Ez fölött fekete bőrdzsekit viselt. Füleiben fülbevalók csillogtak. Haja vörösre volt festve, amiben fekete melírok díszelegtek. A tél ellenére ő napszemüveget viselt, amiben a szembe jövők tükörképe látszódott csak, kékre – kontaktlencse segítségével - színezett szeme azonban nem. Vasárnap haja egy milliméteresre volt levágva. Jobb kezén egy rózsafüzér fityegett, amiben a Bibliát tartotta. Szünetekben azt szokta olvasni.
Az iskola első becsengetésére, azaz nyolc órára mindenki beért. A tanár nem dicsérte meg Hétfőt, amiért előkészített aznapra mindent. Számára ez már mindennapossá vált. Megszokta, hogy neki nem kell semmit sem csinálnia, Hétfő szinte mindent elintéz helyette.
Bár a fiú szívesen segített mindenkinek, hiszen szeretett szervezkedni, azért mégis jól esett volna neki egy – legalább – halk köszönöm.
Szünetben Péntek odasétált Hétfő asztalához – Hé! Hétfő?! Hogy lehetsz ilyen papucs?
A fiú nem szólt, csak felnézett rá.
- Papucs? Találhattál volna rá szebb kifejezést is. – vágott közbe Kedd – Nevezzük inkább felelősség teljes, szorgalmas diáknak.
- Magyarán papucs. – támaszkodott Szombat legközelebbi bátyára, Péntekre.
- Szerintem… - kezdett bele nyámmogva Csütörtök - … ha ezzel nem árt senkinek, akkor miért ne lehetne papucs? – harapott bele hatalmas hamburgerébe ismét.
- Ahogyan azt az Úr mondá: „Jó tett helyében jót várj”. És te, kedves bátyám sok jót teszel az emberekért.
- Megszólalt a szent fazék! – nevetett fel Szombat – Mi van öcsi? Álmodban megint meglátogatott téged az Úr?
- Pontosan. Fénye tisztább volt a legtisztább…
- Hagyd, senkit sem érdekel. – intette le Péntek.
Vasárnap a leintést nem díjazta, de tűrte a megaláztatásnak vélt szituációt.
- Szerintem jó, ha az ember papucs. – avatkozott közbe a vitába Szerda is – A lányok szeretik, ha valaki egyből ugrik nekik, és mindent megtesznek értük, vagy épp helyettük. – nagyot sóhajtott – Irigyellek bátyó. Bár nincs okom rá, elvégre veled ellentétben engem nap mint nap csinos lányok vesznek körül. – nevetett fel harsányan.
- Na jó, hagyjátok békén drága testvérünket. – legyintett kimérten gesztikulálva Szerda – Inkább egyetek ti is valami finomat velem.
Ez hála nap mint nap annak, hogy ennyit törődött Hétfő testvéreivel. Hogy főz, mos, takarít, mosogat, és elpakol utánuk. Talán az évek multával elkényeztette őket. De ezt egy cseppet sem bánta. Ha így volt, ha nem, úgy szerette öccseit, ahogy voltak.
Szeretett gondoskodni róluk, így legalább tudta, hogy biztonságban vannak. Kedd a felügyelete nélkül túlhajszolná magát a tanulásban. Szerda talán AIDS-et kapna a heti váltogatástól. Csütörtök annyit enne, hogy cukros, vagy más panaszokkal rendelkező ember lenne. Péntek és Szombat a legrosszabbak. Ők bármire képesek, főleg ha bulizásról van szó. Voltak napok, amikor dohányt szívva jöttek haza. De ez még enyhe tett a többihez képest. Minden héten kitaláltak valami újat. Volt amikor ittak az agysejtek pusztulásáig. Drogban is benne volt a kezük vagy fogyasztóként, vagy árusként. Voltak pillanatok, amikor enyves kezeiket is bevetették néhány értékes tárgy felé. Szombattal lehetett beszélni. Ő nem volt annyira makacs, és öntörvényű, mint öccse. Vagy inkább Szombat volt a túl aktív, és Péntek a lusta? Elég nehéz a kérdésre választ találni. Mind ezt csak azért csinálták, hogy ők, és a baráti társaságuk jól érezzék magukat. Hétfő még féltette legkisebb öccsét, Vasárnapot is. Annyira hívő volt, hogy még a gyanú is felmerült, hogy belépjen egy-egy szektába. Ezzel nem lett volna semmi baj, azonban azok a bizonyos szekták nem épp azok voltak, aminek látszottak.
Amikor véget ért a tanítás, mindenki azonnal elhagyta a termeket, és ezzel együtt az iskola területét is. Csak Hétfő maradt bent pár tanárral.
- Olyan aranyos vagy Hétfő! Köszönjük a segítséget. – hálálkodott egy harmincas éveiben járó fiatalnak mondható tanár. A gyengébbik nemhez tartozott. Derékig érő hosszú fekete haja lágyan omlott mellkasára. Virító kék szemeivel Hétfőt kémlelte. Orrán megcsillant vékony keretű szemüvege. Vékony, szinte átlátszó sárga póló volt rajta, aminek V alakú dekoltázsa volt. Fekete térdig érő feszülős szoknyájához fiatalos fekete mellény dukált a felső fölé. Harisnyája szálait a napfény csillogtatta. Fekete tűsarkúja halkan kopogott a padlón a rádióban szóló David Guetta számra ritmusra.
- Igazán nincs mit. – válaszolta Hétfő. Hangja megnyugtató, mégis kimerült volt. Túl sokat dolgozott manapság.
- Fáradtnak tűnsz.
- Pedig nem vagyok az. – válaszolta nyugodtan. A fiú haja arcára tapadt, verejték cseppek folytak végig arcán. Arca kipirult. Olyan volt, akár egy piros alma.
A lámpa fénye hirtelen kigyúlt. A rádió szaggatottan szólt tovább, majd az is kikapcsolt, ahogyan a többi elektronikus gép is. A teremre néma csönd ült. Kinn már sötét volt. Csak a hold és csillagok ragyogták be a tiszta eget.
- Hétfő… - állt fel a nő kényelmes bőr borította székéből – Pihenned kellene. – lépett mellé.
- Jól vagyok. – pihegte a fiú.
- Biztos ez? – tette kezét a fiú fejére. Már a közelében is érezte, de amint keze érintette a fiú bőrét, elöntötte a forróság – Jézusom, te tüzelsz!
- Tessék? – nézett fel értetlenül.
- Úgy értem lázad van. – tette kezeit karba – Menj szépen haza. Aludj egy jó nagyot, de előtte igyál egy forró citromos teát.
- De…
- Semmi de. Majd holnap befejezed, ha jobban érzed magad.
Hétfő bólintott, majd felvette kabátját, nyaka köré csavarta sálját, és engedelmesen elhagyta az iskola területét. Annak környékén egy lámpa se világított. Áramszünet volt. Térdig érő hóban az ilyesmi előfordul. A vezetékek valószínűleg megfagytak.
Az utakat hó lepte el, amit a hold fénye szinte rikítóvá varázsolt. Az érintetlen felület varázslatos volt. Mintha csak egy puha felhőréteg ereszkedett volna a földre, amit tündérek poroztak be csillámmal.
Hazaérve csendesen közlekedett. Egy villany sem égett. Valószínűleg már mindenki aludt. Felkapcsolta a villanyt, de az semmire se reagált. Lehet, hogy csak az áramszünet miatt volt sötét, és nem azért, mert alszanak öccsei?
A konyhába ment. Vak sötét volt, tapogatóznia kellett. Még jó, hogy hála neki minden a helyén volt, más különben nem talált volna meg semmit sem. Egy gyertyát vett kézbe, majd egy gyufával meggyújtotta azt. Ennek segítségével már könnyebben tudott tájékozódni a nagy sötétségbe burkolt házban.
Ha már ott volt a konyhában, készített magának forró teát, majd felment vele az emeletre – miközben azt lassacskán megitta - , ahol a szobák helyezkedtek el. Minden ajtón egy-egy névtábla helyezkedett el. Hétfő sajátjához ment. Benyitott. A szoba még félelmetesebb volt este, mint reggel. Az árnyékok hosszan elnyúltak a bordó falon.
A gyertyát és a már üresen lévő bögrét letette ágya melletti szekrényre - Végre vége ennek a napnak. – öltözött át, majd ágyába bújt, és elfújta világosságot nyújtó kellékét. A fal felé fordult, és már aludt is.